Őrbottyán - Településtörténet

Őrbottyán

A település rövid története:
A nagyjából 6000 lélekszámú nagyközség Pest megyében a budapesti agglomeráció külső övezetében, a fővárostól mintegy 30 km-re, észak-keletre, a Nyugati Cserháthoz tartozó Gödöllői-dombság vonulatában helyezkedik el. A viszonylag alacsony fekvésű, dombos vidék széles medencéjében a középkori mészkőrögök már lesüllyedtek, amit harmadkori keresztrétegezett homok és löszös takaró fedett le. Élővizekben gazdag. Az egykori Őrszentmiklós határában ered a Tece-patak, itt folyik keresztül a Sződ-Rákos-patak, melyek a  Duna vízgyűjtő területéhez tartoznak. A volt vácbottyáni részben ered a Bara-patak. Ezen kívül az 1968-ban kialakított horgásztó, három kisebb tó és egy bányató található a településen. A határ növényzetét telepített akácosok és fenyőerdők alkotják. Veresegyházról átnyúlik az országosan védett Egervári-láp, a Sződ-Rákos-patakot kísérő több hektáros terület, ahol a nádasban elszórva 50-60 cm magas sászsombékokat, szibériai nőszirmot és vidrafüvet lelhetünk. A patakban védett csíkhalak élnek.
A két falu története:
Valójában 1970-ig két község – Őrszentmiklós és Vácbottyán – történetét kell számba venni, hiszen csak ebben az esztendőben történt meg a két település egyesítése.
Újkőkori, bronzkori, római kori település nyomai és régészeti lelőhelyek mindkét falu területén találhatóak. Őrszentmiklóson középkori falu magjának maradványaira, Vácbottyán szomszédságában pedig bronzkori földvár, középkori falu, templom és temető maradványaira leltek a régészeti feltárások során.
A vidék betelepülése közvetlenül a honfoglalásra tehető.

Vácbottyán

Első okleveles említése talán 1332-1337-ből való, amikor is a pápai tizedjegyzékben találjuk a váci püspökség szolnoki főesperességében „Botuna” községet. További, már biztosan rá vonatkozó adatok 1367-től szép számmal akadnak. Ezekből derül ki, hogy zsidó nemzetségből leszármazó, éppen ebben az időben már szétváló, de egymással rokon családok egyes tagjai perlekednek Bottyán birtokáért. Végül a birtok 1422-ig Csáki Miklós erdélyi vajda tulajdona, amikor is Zsigmond királynak adja cserébe más birtokért. Mátyás király 1469-ben a Csői családnak adományozza a birtokot. 1470 és1509 között Kenderessy-ek, Parlagiak, és Ságiak szerepelnek „Bathyan” birtokosaiként.
A XVI. sz. elején Szobi Mihály szerzi meg a birtokot, amelyet 1527-ben a toronyaljai Pálos kolostornak adományoz.
Bottyán 1559-re elpusztult. Másfél évszázadig üres volt. 1686 után a pesti Pálos szerzetesek kapták meg. Ők telepítették be az addig üresen álló falut. 1699 tavaszán 13 család érkezett. Az 1728-as összeírás szerint 27 jobbágy és 6 zsellér család élt Bottyánban. Mind a 33 bevándorló, nagyobb részük szlovák.
A pesti Pálosok földesurasága a rendnek az 1786. és évi II. József általi felosztása után megszűnt. Ezután birtokaik a vallásalaphoz kerültek. 1864-ben a Budai Pénzügyi Igazgatóság kezelte mint közalapítványi birtokot. Így érte meg a jobbágyfelszabadítást.
A község törzskönyvi bizottsága, az eredeti kabar Botuna törzsnevet, többféle átalakulás után a XIX. sz. végén Vácbottyánra változtatta.

Őrszentmiklós

Első okleveles említése „villa sancti Nicolai” (Szentmiklósfalva) alakban 1344-ből származik. Ekkor a Zsidó nemzetségből leszármazó Acsai család birtokában van. A második oklevél 1390-ből való, amit egy 1430-as követ. Valamikor Szentmiklós a solymári vár tartozékai közé került. Corvin János a várat és a hozzá tartozó várbirtokokat 1491-ben eladta Ráskai Balázsnak, akit még ebben az évben lányaival együtt be is iktattak a birtokban. Ezeket az okiratokat II. Ulászló – megerősítőleg – 1499 decemberében átíratta.
Egy 1512-ben eredt okirat szerint a Kornis családnak is volt birtoka Szentmiklóson.
1546 – 1590 között népes faluként került összeírásra, bár 1580-ban már Pusztaszentmiklós néven említik.
1620 körül települhetett újjá. 1689 után Szunyogh Gáspár tulajdona lett. 1695-re ismét lakott helynek minősíthető. 1701-re huszonhárom jobbágy és tíz zsellér család él benne. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban a kuruc állam szervezetten kitelepíti lakosságát Heves vármegye területére.1711 – 13 között ismét lakatlan. 1715-ben 11 jobbágy, 4 zsellér és 1 özvegy lakik benne.
A XVII. sz. elején hívják Kunszentmiklósnak, Felsőszentmiklósnak és Pusztaszentmiklósnak egyaránt. 1728-ban a földesurai 2/5 részben Koháry István, 2/5 részben Révay Judit, 1/5 részben Grassalkovich Antal.
Az 1730-as években már három malma van a Sződ-Rákos-patakon. Lakossága folyamatosan nő.
A XIX. sz. közepén Vácszentmiklós vagy Kisszentmiklós a neve. Földbirtokosa Grassalkovich Antal özvegye, herceg Esterházy Leopoldina. Gyermekük nem lévén a család 1841-ben kihalt. 1871-ig a Belga Bank volt a község birtokosa.
1860-ban megtörtént a földterületek elkülönözése és tagosítása, ennek okán nagybirtok nem alakulhatott ki.
Az Őrszentmiklós elnevezést 1900-ban a Községi Törzskönyvi Bizottság adta.
Kereszt utas elrendezésű település, melyben a telkek sávosan sorakoznak. A régi faluban tipikusan az emberi lakás után találhatók az istállók és az ólak, ezeket követik a szérűs- és a veteményes kertek.
Az utolsó még ismert ágasfás, szelemengerendás, vertfalas sövényfonásos oromzatú szabadkéményes, nádfedeles lakóház felirata szerint „Verboczki Márton tsinálta 1721-22” – az 1944-45-ös események kapcsán pusztult el.
A XIX. században még jellemzőek voltak a rakottfalú, vagy vert falú és ágasfás, szelemengerendás lakóházak, részben sövényfallal is építve. A XIX. század második felében változatos díszítésű oromzatos deszkázattal alakított széles ereszaljú, ritkán tornácos, szabadkéményes lakóházak épültek.
A falu terjeszkedése valójában 1900 után indult meg és kisebb-nagyobb megszakításokkal még ma is tart.
Településünk fejlődésében, a lakosság életkörülményeiben jelentős szerepe volt az 1901-ben megalakult Hitelszövetkezetnek, a vasút megépülésének, a téglaégetés megkezdésének, az 1920-ban az Őrszentmiklós-Nyíresi Bor és Gyümölcstermesztők Szeszfőző Szövetkezetének, a Hangyaszövetkezetnek.
Kvassay Sajó Miklós munkálkodásának köszönhetően a község villanyáramot kapott.
Az 1950-es évek végén a földgáz kitermeléséhez kutakat fúrtak, vezetékrendszert építettek ki.
Munkálatok indultak a település alatt meghúzódó hőforrás feltárására. Az itt talált 70 C fokos gyógyvíz hasznosítására több alkalommal tervek készültek, de a kivitelezés még várat magára.
Községünkben megépült az ivóvíz- (1986-87) és gázvezeték- (1989-90, a weekend telepen 1996-97-ben) majd a telefonhálózat (1989, bővítés 1992).
Számos vállalkozó talál kiszámítható és biztonságos feltételeket a működéséhez. Itt működik az ország egyetlen harangöntödéje is.
Az újjonan épülő házak és a lakosság számának növekedése bizonyítéka annak, hogy a település otthonteremtésre kiválóan alkalmas adottságokkal rendelkezik.