Váckisújfalu Község rövid története

Újfalu legelső okleveles említése III. András (1290-1301) király egyik többszörösen átírt oklevelében maradt ránk. Az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékben szereplő Nova is Újfaluval azonosítható. Egy 1348-ban kelt oklevélben Páty (Poty), másként Újfalu megnevezés olvasható. 1378-ban, egy oklevélben Újfalu (Wyfalw) alakban említik a települést.

Az Árpád-kortól kezdve Újfalu a Zsidó nemzetség Galga menti birtok tömbjének a része. A Zsidó nemzetség honfoglalás kori, vagy Szent István kori eredetű. A Zsidó nemzetségből leszármazó Csői, Nézsai, Mácsai és Zsidó családok itteni birtoklása végleg az 1470-es években szűnt meg, amikor I. Mátyás (1458-1490) király elkobozta és idegeneknek adományozta birtokaikat.

Hunyadi János kormányzó - a husziták elleni hadjárat során - 1451. október 10-én seregével áthaladt Újfalun és október 11-én táborba szállt.

A török hódítás elején, 1526-1541. között a falu elpusztult. Török haszonélvezői 1559-ben Ibrahim tímár-birtokos, Vác vári lovas, Hamza tímár-birtokos 1562-ben, Mehmed szpáhi 1580-ben és 1590-ben.

A XVI. században Újfalu magyar birtokosai a Szilassiak, kiterjedt rokonságukkal együtt. A csői vár és tartozékai között Újfalu is Corvin Jánosé volt haláláig (1504. október 12.), azután a Ráskay, a Bosnyák, a Balassa és a Koháry családban öröklődött a XVIII. század közepéig.

Újfalu újranépesedése szerény keretek között az 1670-1680-as években indult meg, de ezt elsöpörte a török alóli felszabadító háború. A község népessége, mely korunkig folyamatos, 1700-1701-ben érkezett a Koháryak telepítési akciója következtében. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc alatt is gyér lakossággal rendelkezett Újfalu.

Kisújfalu 1715-ös összeírásában a nevek magyarok, az 1720-as jegyzékben feltűnnek a tót nevek, az 1728-as összeírásban tettenérhető a magyar családok elszlovákosodása, amely a Galga középső és felső folyása mentén további szlovák beköltözők révén más településen is megfigyelhető. Főleg Hont megye északi részéről érkeztek szökött jobbágyok Kisújfalura.

Grassalkovich I. Antal 1744-ben megvásárolta a Koháryaktól Kisújfalut 3000 forintért. Ettől kezdve a község a Grassalkovichok gödöllői uradalmába szervezve éli életét a XIX. század közepéig.

Népe nagyjából fele-fele arányban evangélikus és római katolikus: 1828-ban 411, 1837-ben 455 és 1844-ben 439 lakos összesen. A római katolikus templom Szent András apostol tiszteletére szentelve Mácsa filiája ekkor. II. József (1780-1790) király türelmi rendelete után épülhetett meg az evangélikus imaház, Galgagyörk filiája.

Egy 1848-ban készült összeírás szerint 29 jobbágy család bírt a faluban 15,5 jobbágytelket, velük együtt élt még 32 házas zsellér.

Báró Sina Simon földesúrral az úrbéri egyezség 1860-ban köttetett meg. Innen számítjuk a jobbágyfelszabadítást Kisújfaluban, mely még évekig eltartott. Egy belga bank kezére jutott azután a község, melytől Gosztonyi János vásárolta meg 1866-ban, aki itt majorságot létesített. A község a Gosztonyiak kezén volt 1945-ig.

A parasztfalu jellegzetesen zárt élete a II. világháború után változott meg. A helyi termelőszövetkezet, amely később a Galga vidék középső területének mezőgazdasági nagyüzemében, a Galgaparti Összefogás Mgtsz-be integrálódott, jól működő melléküzemágaival (nyomda, fröccsöntő üzem) jó megélhetést biztosított tagjainak.

Az 1949-ben kiépített Galgamácsa-Váchartyán vasútvonal segítségével a mezőgazdaságból kiszoruló helyi polgárok a környező városokban találtak munkát.

1950. december hónap 31. napjáig Vácegres közigazgatásilag Váckisújfaluhoz tartozott, majd 1969. évtől a rendszerváltásig közös tanácsként működött Galgamácsa és Vácegres községekkel, amelyekkel 1991. óta körjegyzőséget tart fenn.